Pavor nocturnus – „Az éjszakai terror”

Pavor_kép1Éjféltájban hatalmas sikoly töri meg az éjszaka csendjét. Gyermekünk felül az ágyában, tágra nyílt szemekkel, sikítva, remegve kiabál. Mi történhetett? Rosszat álmodott? Próbáljuk felébreszteni, de önkívületi állapotában ez csak olaj a tűzre. Ijesztő és félelmetes. Mi ez? Aki ezt átélte egyszer is, az tudja, hogy nincs még egy ehhez fogható, gyermekünkkel kapcsolatos „alvási probléma”, mely olyan nyomot hagy bennünk, hogy ez után már mi sem tudunk nyugodtan aludni. Ez tehát a pavor nocturnus, vagyis „éjszakai felriadás”. Baky Ildikó gyermekklinikai szakpszichológus, Dr. Gaszner Andrea, a Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyász- gyermek neurológus, adjunktusa és Dr. Szilágyi Katalin, a Budai Egészségügyi Központ fül-orr-gégész szakorvos mondják el nekünk, amit tudnunk kell minderről.

A pavor nocturnus az úgynevezett paraszomniák közé tartozik, melyekre az alvás folyamatának minőségi zavarai jellemzőek és mind a lassú hullámú alvásban, mind a REM-fázisokban felléphetnek. A kórkép esetén a mély alvásból történik a hirtelen felébredés, melyet sikoltás, felkiabálás és heves vegetatív tünetek kísérnek – magyarázza Dr. Gaszner Andrea.  A pavor nocturnus (alvási rémület) a fő alvási epizód első harmadában fordul elő.

Az alvó ember felriad, pánikszerű félelem fogja el, sikoltozik, dobálja magát. Heves vegetatív izgalmi jelek kísérik, úgy, mint remegés, izzadás, szapora pulzus és légzés. Előfordul, hogy felkel az ágyából és fel-alá rohangál. Nem teljesen éber, kontaktusba nehezen vonható. A szólongatás, a felébresztésére tett kísérletek csak tovább fokozhatják a félelmét és így nőhet a balesetveszély is. Felébredve a történtekre nem, vagy csak mozaikszerűen emlékszik.

Gyermekeknél 3%, felnőtteknél 1%-os az előfordulási arány. A gyermekkori formák rendszerint a serdülőkorban befejeződnek. Ha az epizód gyakran fordul elő vagy fennmarad a késői serdülő-, vagy felnőtt korban, valószínű, hogy jelentős pszichopatológiai eltérés (szorongás, hangulatzavar) található a háttérben. Kisfiúknál gyakrabban fordul elő.

Baky Ildikó felhívja a figyelmet arra is, hogyan tudjuk megkülönböztetni az éjszakai felriadást egy rémálomtól. Három tényezőt kell megfigyelnünk – mondja -, hogy meg tudjuk állapítani rémálomról vagy felriadásról, van szó.

  • Az ébredés időpontja. A pavor nocturnus mindig az alvási idő első harmadában, tehát rendszerint éjfél előtt jelentkezik, míg a rossz álom miatti ébredés éjfél után, általában hajnalban.
  • Beszámol-e a gyermek álomképekről? A mélyalvásban képi hallucinációk, álmok nincsenek. A „pavoros” gyermek tehát soha nem tudja elmondani, mi volt az a “rossz álom”, amely a rohamot kiváltotta. Néha előfordul, hogy hosszas faggatásra egy-egy fenyegető képet fogalmaz meg, de összefüggő, történésszerű képsort soha nem tud elmondani.
  • A pavor nocturnus speciális drámai tünetekkel jár – mondta el Baky doktornő is. A gyermek éjfél felé hirtelen felül az ágyában, szemét tágra nyitva, és hangos, sikolyszerű kiáltásba tör ki. Szívverése kétszeresre vált, légzése felgyorsul, verejtékezik, remeg. A kicsi nem alszik, de nincs is ébren. A szülői kérdésekre összefüggéstelenül válaszol. A roham általában 10-15 percig tart, esetenként tovább, elmúltával a gyermek nem képes felidézni ezeket az időszakokat.

A kutatók úgy vélik, mindenképpen van egyfajta genetikai hajlam, mely lényegében az alvajáráséval (szomnambulizmus) azonos – számol be Baky Ildikó. A magatartás-genetikusok a „pavoros” gyermek családjában mind alvajárást, mind éjszakai felriadást gyakrabban találnak az átlagosnál, sőt, az is előfordul, hogy a két tünet, a pavor nocturnus és a somnambulizmus ugyanannál a gyereknél jelentkezik. A kiváltó okok között találhatunk pszichológiai tényezőket, de rendkívül nagy jelentősége van a légzésproblémának (fulladásélménynek) is.  Dr. Gaszner Andrea hozzátette: a pszichológiai tényezők között szerepelhet még az érzelmi sokk, a tartósan ható érzelmi trauma vagy depresszió, illetőleg a nehéz, pszichésen megterhelő élethelyzet és stresszhelyzet is.

Ez sajnos egy valós és gyakori probléma, aki nem ismeri, annak nagyon ijesztő.

Ezért fontos a szakember általi megnyugtatás. A neurológus, pszichológus kizárja az egyéb betegségeket (pl.: epilepszia, apnoe, holdkórosság), a szülő megnyugszik, a gyerek pedig kinövi – ez az ideális eset. De nem mindig minden ilyen egyszerű, mint a könyvekben. Sokszor nem árt a dolgok hátterét is vizsgálni (pl.: a későbbiekben pszichés ok).

pavor_kép2Hogyan kezeljük, ha gyermekünknek rohama van?

A gyermek csak a teljes felébredés során ismeri fel a körülötte lévőket, de rögtön alszik is tovább. Még ha a szemét tágra is nyitja, nem vesz tudomást a környezetéről. A megnyugtató szavakra, a szeretetteljes simogatásra megnyugszik, a roham többé-kevésbé hamar lezajlik.

Felébreszteni nem tudjuk, de ne is akarjuk, mert ez fokozhatja a roham intenzitását, a villanyt se kapcsoljuk fel. Jó, ha ilyenkor megnyugtató szavak kíséretében visszakísérjük, visszavisszük a saját ágyába, rövid ideig melléülünk, szelíd szavakkal tovább nyugtatjuk. Megszidni sosem szabad, sem éjjel, sem a reggeli felébredés után!

Arra törekedjünk, hogy minél hamarabb vissza tudjon aludni a gyerek. Amit tehetünk, hogy megöleljük, és várjuk, hogy véget érjen a felriadás – magyarázza Baky Ildikó. Kérdésünkre, hogy mikor érdemes szakorvoshoz fordulni, azt válaszolta, ha nagyon sűrűn jelentkezik a fenti tünet, érdemes pszichológus tanácsát kérni, illetve fül-orr-gégészeti vizsgálatra elmenni, hiszen a kiváltó okok között lehet még megnagyobbodott orrmandula, amely a fulladásélményt okozza.  A rohamok sűrűsödése, meglévő lidércálom átmenete pavor nocturnusba, vagy alvajárásba mindig egy súlyosbodó pszichés állapot jelzése a gyermeknél.

Segíthet az orrmandula-műtét?

A gyermek éjjeli felriadásának lehet oka az, hogy nem kap levegőt, bár ez elsősorban a nagyobb garatmandulák miatt szokott bekövetkezni, csak ritkán tapasztalható az orrmandula megnagyobbodása miatt – ismertette Dr. Szilágyi Katalin. A megnagyobbodott garatmandula esetében inkább tapasztalható az éjszakai légzéskimaradás, illetve a következményes felriadás a gyermekeknél. A garatmandulának azonban kb. 6 éves korig általános immunrendszeri szerepe van, ezért az eltávolítása helyett-indokolt esetben – csak megkisebbítjük. Ez persze nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a mandula gócot képez, vagy nagyon gyakran begyullad. Ilyenkor a hagyományos, teljes eltávolítását javasoljuk.

Visszatérve a megnagyobbodott orrmandulára – folytatja a szakember -, ilyen esetekben már más tünetis felmerülhet, hiszen ez nappal is megmutatkozik: orrlégzési nehezítettség, szájlégzés, nyálfolyás, dünnyögő beszéd, nagyothallás formájában. Az orrmandula nagysága általában nem objektív dolog, anatómiailag szűk orrgaratú gyermeknél már kisebb adenoid is tud tüneteket okozni, és előfordul, hogy egy kifejezetten nagynak látszó orrmandula viszonylag kevés tünetet okoz.  A megnagyobbodott orrmandula inkább úgy okoz ilyen panaszokat, hogy a fülekben – a dobüregben – a levegő felszívódik. Ez azért van, mert ha a középfül a fülkürtön át nem tud szellőzni – az orrmandula miatt -, akkor itt folyadék válik ki. Ez nem okoz fájdalmat, csak halláscsökkenést, de érdekes módon gyakran tapasztaljuk, hogy a gyermek nyugtalanná, idegessé válik, éjjel felriad, rosszat álmodik. (Sokszor csak ez okozza a hiperaktivitást, figyelemzavart is.)  Gyakran csak ez a tünet indítja el a kivizsgálást, mert gyakori, hogy egy hangosabb családban nem tűnik fel a gyermek kismértékű (mintegy 30 decibelnyi) halláscsökkenése, hangos beszéde, illetve a közösségbe járó gyerekek alapból túlkiabálják egymást, ezért előfordulhat, hogy csak a tympanometriás vizsgálat mutatja meg a panaszok igazi okát – magyarázza Dr. Szilágyi Katalin.

Tehát a pavor nocturnust valóban okozhatja a légzéskimaradás, de ez akkor következik be, ha az erősebben megnagyobbodott garatmandula az ellazult garati lágyrészek miatt hátraesik, és elzárja a levegő útját. Ez ugyanaz a mechanizmus, mint a felnőtteknél jól ismert „sleep apnoe”, vagyis az alvási légzéskimaradás. Ha azonban beigazolódik az, hogy a panaszok oka a nagyobb orrmandula, akkor valóban kézenfekvő megoldás annak – egy kisebb, altatásban elvégzett műtét során történő – eltávolítása.

A doktornő felhívja a figyelmet arra, hogy természetesen mind a műtétnek, mind az altatásnak van kockázata, ezért sok szülő ezt el szeretné kerülni. Ilyenkor orrsprayt, antihistamint, illetve homeopathiás szereket szoktak adni a gyermeknek. Körülbelül két hónapig lehet várni a gyógyulást, közben folyamatosan ellenőrizzük tympanometriával is a kicsi dobüregének állapotát.

Amennyiben két hónap után sem válik légtartóvá a dobüreg, illetve már az első vizsgálatnál kiderül, hogy az orrmandula olyan nagy, hogy nincs reális esélye a beavatkozás elkerülésének, akkor az adenotomiát, vagyis az orrmandula eltávolítását javasolják, amelynek kapcsán a dobhártyát is felszúrják, és a folyadékot kiszívják. Szövődménymentes esetben egy éjszakás kórházi tartózkodás után a gyermek hazaengedhető, de a seb vérzés-veszélye még legalább egy hétig fennáll, ezért mintegy 2 hétig nem szokták javasolni a gyermek közösségbe való vitelét.

Leitner Olga

Szakértők:

Baky Ildikó, gyermekklinikai szakpszichológus, www.gyerekpszichologia.hu

Dr. Gaszner Andrea, Szent Rókus Kórház, gyermekgyógyász- gyermek neurológus, adjunktus

Dr. Szilágyi Katalin, Budai Egészségügyi Központ, fül-orr-gégész szakorvos, www.szilagyidr.hu

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?