Fiús lányok, lányos fiúk – „más” lesz a gyermekem?

Fiús-lányok_kép_2_1200„Lány akarok lenni”- mondta egy 6 éves kisfiú, miután ismét megnézte legkedvesebb rajzfilmjét, a Hamupipőkét. S a szülők aggódva figyelték, amint a kis trónörökös egy konyharuhát magára csipeszelve táncikált a szoba közepén…

A gyermekek nagyjából óvodás korukban kezdenek el érdeklődni a saját, illetve a másik nem iránt. biztosan mindenki emlékszik még azokra az időkre, mikor a bokorba bújva vizslattuk meg, hogy „mije” van neki, ami a másiknak nincs, vagy fordítva. A gyermekek kíváncsiak. Viszont a mai társadalmi hozzáállás – akármennyire is elfogadott minden tulajdonképpen-, mégis félelmet és aggódást kelt a szülőkben, ha gyermeküket a kelleténél jobban érdekli a másik nem, vagy éppen a saját neme. De mégis mikor alakul ki a nemi identitás, illetve a szexuális preferencia? Velünk született gének, vagy a neveltetésünk és a környezetünk befolyásolja későbbi szexuális érdeklődésünket? Mit tegyen a szülő, ha úgy érzi, gyermeke lehet, hogy „más” lesz? Egyáltalán: van-e ok aggodalomra, ha kislányunk nem babázik, csak vonatozik, a kisfiunk pedig tündér szeretne lenni? A mai napig is tabuként kezelt témában Prof. Boldogkői Zsolt, egyetemi tanár, az Orvosi Biológiai Intézet igazgatója, valamint Dr. Lajtai László, a Rózsakert Medical Center gyermekpszichiáter szakorvosa ad válaszokat.

Hogyan lesz valakiből „más”?- A gének szerepe

– Genetikai okok feltehetőleg közre játszanak abban, hogy a férfi vagy nő test látványa-érzékelése hozza izgalomba a személyt, tartozzon bármelyik nemhez is- kezdi Dr. Lajtai László. A szexuális izgalom alapja ugyanis egy genetikailag meghatározott ösztön funkció, s ilyen szempontból az ember hasonlatos az élővilág számos többi fajához – elsősorban az emlősökhöz-, ami mutatja, ez a vonzódás nagyrészt nem választás kérdése, hanem bizonyos vizuális, akusztikus, szaglási ingerek által kiváltott automatizmus.  Populációs méretekben joggal vethető fel, hogy az emberek egy bizonyos százalékánál ez az ösztönfunkció alulfunkcionál, tehát az ilyen szignálok gyenge, vagy semmilyen arousal-t (felingereltséget) nem váltanak ki. Ugyanígy az is tapasztalat, hogy populációs mértékben van a népességnek egy bizonyos százaléka, ahol a saját neméhez – vagy saját neméhez is- tartozó más személyek szignálja – egyszerűen szólva látványa – váltja ki az izgalmat. Mindezek tudatában azonban azt is fontos hozzátenni- folytatja a szakorvos-, hogy az izgalomba jövés jelentős mértékben tanult, tehát szocio – kulturális folyamat is, ami az előbb említett genetikus alapra rétegződik rá. Hasonló ez az étvágyhoz, egészséges emberek helytől és kultúrától függően időről-időre megéheznek, mert az agyuk genetikai alapon működtet egy erre vonatkozó mechanizmust. Bizonyos ízek, például az édes az emberiségben elég általánosan vonzódást vált ki – ettől is lesz az édes „édes”. Más esetben azon túl, hogy megéhezünk, az, hogy az ételek közül melyik az igazán ínycsiklandó, egy szaftos töltött káposzta, egy szárított tőkehal uborkával, vagy egy kupac főtt rizs sült tücsökkel tálalva, az a felnövekedés során asszociálódott, tehát tanult képzettársítás. A nemiség esetén erről szól a biológiain túli, úgynevezett társadalmi nem, mely a társadalom elvárásait, szokásait és ezeknek a személyiségfejlődés során történő internalizációját, vagyis önmagunkba építését foglalja magába.

Lajtai doktor szerint a konfliktus akkor keletkezik, s a kérdés akkor juthat el olyan terapeutákhoz, mint ő is, ha az egyén felé támasztott társadalmi elvárások – néha elvontan, a „közvélemény” formájában, néha nagyon is valóságosan a legközelebbi hozzátartozók szájából-, illetve azoknak a személy által már beépített és magává tett változata ütközik az egyén veleszületett, öröklött preferenciájával. – Ez leggyakrabban a serdülőkorban-fiatal korban jelenik meg konfliktusként, amikor az egyén identitása más szempontból is forrong, alakul, majd –többnyire- megállapodik – mondja Dr. Lajtai.

Boldogkői Zsolt professzor sem zárja ki a gének felelősségét: A gének hatására elvileg két lehetőség van: egy adott jelleg, vagy viselkedés elkerülhetetlenül megnyilvánul, vagy a környezet is szükséges ehhez. Az utóbbi eset jóval gyakoribb- magyarázza a professzor. Ugyanez lehet a helyzet a homoszexualitás esetében is: meglévő genetikai háttér esetében előhívható. Más szavakkal, a gének és a környezet között nem kell választanunk, hanem ezek a tényezők egymást feltételezik: a gének a környezeti tényezők hatására nyilvánulnak meg.  Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy tudjuk-e úgy nevelni a gyermeket, hogy az heteroszexuális legyen. A fenti érvelés szerint, elvileg igen. Nem ismerjük azonban, hogy milyen tényezők szükségesek ehhez. Lehet, hogy apróság képes kiváltani ezt a hajlamot.

Fiús-lányok_kép_1

Kódolva van?

Rengeteg elmélet van a homoszexualitás eredetét illetően, ezek közül számos a tesztoszteront tételezi fel okként- folytatja Boldogkői Zsolt. Valóban, a tesztoszteron hormon a felelős a férfiasság testi és lelki kialakulásáért, ezért ezek az elképzelések racionális alapon nyugszanak. Egy nemrégen javasolt elképzelés szerint a homoszexualitást a nemi identitás kialakításában szerepet játszó gének másik nem hormonjaival szembeni elégtelen védettsége okozza. A gének szabályozó régiójára ugyanis úgynevezett epi-jelek kerülnek az egyedfejlődés folyamán. Ha ezek a kémiai molekulák nem a nemnek megfelelő mintázatban helyezkednek el a DNS-en, akkor a genetikai nemtől eltérő identitás alakulhat ki a gyermekben- állapítja meg a professzor.

Még napjainkban is tabunak számít a téma és szégyellik a szülők, ha kicsi gyermekük „furcsa”, nem a nemének megfelelő dolgokat tesz, szeret, mint ahogyan azt a társadalom elvárná. Mit tegyen a kétségbeesett szülő ilyen helyzetekben? Rászóljon, engedje, ne engedje, vagy könyvelje el szimpla kíváncsiságnak és a korra jellemző fantáziálgatásnak, szerepjátéknak?

Dr. Lajtai László úgy véli, hogy lelki kérdésekkel foglalkozó, elhivatott szakembernek sok esetben nem tisztje paternalisztikusan megmondani, hogy egy szülő mit tegyen, vagy ne tegyen, mit gondoljon, vagy ne gondoljon, még akkor sem, ha személyesen van véleménye a kérdésről. Széles korlátok között a szülő szuverén joga és döntése úgy nevelni gyermekét, ahogy jónak látja és olyan értékrendet közvetíteni felé, amilyet szeretne – mondja a pszichiáter. A szakember feladata lehet, hogy ha a helyzet az előbb említett ’széles határokon’ túlmegy és testi, lelki, vagy szexuális bántalmazás esete vagy veszélye merül fel, akkor közbelépjen és képviselje – a törvények értelmében – a társadalom álláspontját. Természetesen az, hogy mi számít bántalmazásnak néha vita tárgyát képezheti és a kultúra is folyamatosan változik ennek megítélésében. Itt és ma Magyarországon, mint szakemberek, úgy gondolom, azt valljuk, hogy a gyermekek fizikai bántalmazása (azaz verése) ebbe a kategóriába tartozik, akárcsak a kiskorúakkal való szexuális kapcsolat- véli Dr. Lajtai. A gyermekek lelki, pszichológiai bántalmazásának, sanyargatásának, szekálásának megítélése már sokkal nehezebb, de általános útmutató az legyen, hogy a gyermek erejéhez és felfogóképességéhez kell mérni, és csak a legminimálisabban szükséges mértékben alkalmazni bármiféle büntetést- javasolja a pszichiáter.

Foglalkozni kell a szülő aggodalmával

A szakember másik feladata lehet – folytatja Lajtai doktor, hogy ha azok, akik hozzá fordulnak, konfliktust látnak, éreznek, ha boldogtalanok, vagy valamilyen a szakmai diagnosztikai kategóriába tartozó tünetet produkálnak, akkor foglalkozzon a náluk jelentkező problémáival, lelkével.

Abba az esetben tehát, ha egy gyermek nem a neméhez illő dolgokat szeret, vagy tesz, a szakember foglalkozhat a szülő aggodalmaival azért, mert azok aggodalmak a szülők számára. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyermekkel gond van, de ha a szülő aggódik, akkor az esettel magával foglalkozni kell.

Lehet, de nem biztos…

– Abban az esetben, ha a gyermek a másik nem szerepében szeret tetszelegni, a másik nem játékai, ruhái, viselkedése a szimpatikus neki és a másik nemmel szeret inkább játszani, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy gyermekünk homoszexuális, vagy éppen transzszexuális lesz – szögezi le Dr. Lajtai László. A homoszexualitás a másik nemmel folytatott vagy folytatni vágyott érett, felnőtt szexuális magatartást jelenti. A transzneműség egy meglehetősen fluid, nem teljesen egyértelműen definiált fogalom, amely, ha az eddig szokványos értelmében használjuk egy mélyebb, a személyes identitás alapjait érintő és viszonylag ritka folyamat. Gyermekek esetén a nemi magatartás és szerepek kipróbálása és ebben mutatkozó változékonyság gyakori, különösen az óvodás, majd később a serdülőkorban. Ezeket nem szabad elhamarkodottan és súlyos konnotációkat hordozó fogalmakkal megítélnünk. Ugyanakkor az is szokásos és a mai kultúránkban normális, hogy az ilyen szerepviselkedést mutató gyermekek egy része a későbbiekben homoszexuális, biszexuális vagy a nemét megváltoztató ember lesz – véli Dr. Lajtai.

Engem, mint anyát azonban nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy ha ennyire elfogadó/befogadó világban élünk, akkor mégis miért alakulhatott ki az, hogy míg a kislányok nyugodtan játszhatnak autóval, addig a kisfiúkat rossz szemmel nézik, ha babáznak például. Lajtai doktor úgy gondolja, ez csak kulturális jelenség és a mi korunk és régiónk kultúrájára lehet jellemző: az, hogy a férfi, vagy a női társadalmi nemi szerepekre vonatkozó szerepelvárások az erősebbek-e, az folytonosan változik és adott időpillanatban a különböző kultúrák között nagy változékonyságot mutat. Személy szerint azt gondolom – folytatja a pszichiáter-, hogy a korunk domináns nyugati kultúrájában a férfiideál az utóbbi évtizedben valamelyest inkább a feminitás felé fordult.

Mikor vegyük komolyan?

– Egy adott, elszigetelt esetben nehéz megítélni, hogy mik azok a jelzések a gyermek részéről, amikor már nem pusztán kíváncsiságról van szó, de ha egy gyermek hosszabb ideig és több fejlődési szakaszon (kisgyermekkor, iskoláskor, serdülőkor) konzisztensen a biológiai nemével ellenkező társadalmi szerepek után vonzódik, akkor azt ’komolyan lehet venni’. A ’komolyan vevés’ azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy a szülőnek mindezt pszichológiai problémának, kezelendő kérdésnek kell tartania- tette hozzá Dr.Lajtai.

Mennyire befolyásolja a másság kialakulását az, ha egy kisfiúnak nincs a családban erős férfijegyekkel megáldott édesapja, s ha leginkább nőneműekkel van körbevéve?

– Befolyásolhatja, de az alapvető nemi vonzódásokat nehezen írja felül- véli a szakember. A családi háttér esetén inkább a szeretet hiánya és a szétesett, kaotikus vagy szerabúzussal jellemzett családok mindennapjai által okozott krónikus szorongás, önbizalomhiány – kóros önértékelés és boldogtalanság az, ami többek között a nemi identitás bizonytalanságát és a nemiségen keresztül elérhető egészséges örömforrás kiaknázatlanságát vagy túl-kompenzációját okozhatja.

Szeretettel, törődéssel, megértéssel…

Laikusként, s úgy, hogy nem vagyunk érintettek a témában, nehéz bármit is hozzáfűzni. Talán csak annyit, hogy, nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy gyermekünket mindenképp úgy fogadjuk el, ami neki a legjobb, s megkapja tőlünk azt a támogatást, odafigyelést és szeretetet, amivel magabiztosan indulhat el az élet rögös útján. Ha kislányként imád valaki barkácsolni, lehet, hogy ismert építészmérnök lesz belőle, s a játék konyhasarokban, az edények között magát otthonérző kisfiúból pedig világhírű séf nevelkedik. Hagyjuk azzá válni őket, akivé ők megszületett.

 

Szerző: Leitner Olga

Szakértők:

Prof. Boldogkői Zsolt, egyetemi tanár, igazgató, Orvosi Biológiai Intézet

Dr. Lajtai László, pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekpszichiáter szakorvos, Rózsakert Medical Center

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?