Szinte alig van olyan család, ahol előbb-utóbb ne merülne fel az örökké vitatott „kutyakérdés”. Előfordul, hogy a baba születés előtt már van négylábú tagja is a családnak, de ha nincs, az sem baj, hiszen minden gyermek előrukkol egyszer a „vegyünk egy kiskutyát” című ötlettel. Nehéz és felelősségteljes kérdés ez, hiszen a kutya is része lesz a családnak akár egy évtizedre is, ezért nagyon körültekintően és tudatosan kell készülni nem csak a baba érkezésére, de a kutyuséra is. Kérdéseimre Stefan Siman, okleveles állat-terapeuta, kutyatréner válaszolt.
Mit javasol a gyermeket tervező családoknak, ha mindenképpen szeretnének kutyust a házhoz: a gyermek születése előtt vásároljanak házi kedvencet, hogy legyen idő pl. szobatisztaságra nevelni, ha lakásban lesz tartva, és, hogy az új családhoz hozzászokjon, vagy inkább a gyermek születése után érdemes?
Vagy a gyerek születése előtt, – minimum 4 – 6 hónappal, – vagy akkor, amikor már a gyerek elérte a 3 – 6 év közötti kort. Amennyiben az első ajánlott lehetőség mellett döntenek, akkor sem lesz kevés stressz a kismamának, mert viszonylag rövid időn belül egymást követően, két, sokban hasonló nevelési, tanítgatási, szoktatási feladatot kell megcsinálnia: először egy kölyökkutyával, majd nem sokkal később a gyermekkel. A dolog pozitívuma, hogy szerencsés esetben egy kölyökkutya nevelése jó tréning lehet a későbbi gyerekneveléshez. Felelősségtudat, rendszeresség, következetesség, egészségügyi és higiéniai ellátás, alap életszükségletek kielégítése, – ezek a kutya és az ember esetében is egyformán szükségesek. Aki már többször végig csinálta mind a kettőt, az tudja, hogy ezen feladatok szempontjából alig-alig van különbség a kettő között.
Miért érdemes megvárni, míg a gyermek 3-6 éves lesz?
Az említett 3- 6 év közötti kor a gyermekpszichológusok által ’állatkínzó korszak’-nak nevezett időszak. Ez egy természetes viselkedési forma, és szinte minden gyereknél jelentkezik és rövidebb-hosszabb ideig tart. Három ok miatt indokolt megvárni, amíg a gyerek túl van ezen a korszakán:
- állatvédelmi szempontból, – mert nem bánthatja, kínozhatja a gyermek a kutyát,
- balesetvédelmi szempontból, – mert előre eléggé kiszámíthatatlan, hogy melyik kutya milyen ingerhatárral rendelkezik a gyerek viselkedésével szemben,
- nem utolsó sorban kevesebb stressz a szülőknek a folyamatos figyelés, felügyelet, amely során hol a kutyát kell védeni a gyerektől, hol meg fordítva.
Ha előbb volt a kutya, mint a baba, hogyan kerülhetjük el azt, hogy féltékeny legyen az új jövevényre?
Megfelelő szakértelemmel, tudatosan elő lehet készíteni a változást. Mert a család – egy közös ember/kutya falka – szerkezetének megváltozása valóban új élethelyzet elé állítja az embert is és a kutyát is. A megváltozó életkörülmények a kutya számára két dolgot jelentenek:
1./ az ember/kutya falka egy új taggal szaporodik.
Ez egy természetes biológiai folyamat.
Azok a kutyák, amelyek egy jól működő, stabil hierarchikus rangrendszerben élnek, problémamentesen veszik tudomásul, hogy a ranglétrán fölöttük állók kiváltsága és feladata az utódnemzés, a szaporodás. Ezek a –java részt-dominánsnak nem mondható kutyák viszonylag könnyedén és gyorsan veszik tudomásul, hogy együtt kell élni az új családtaggal.
2./ hogy egy bebugyolált élőlény, egy kicsi ember kerül a családba, az nem automatikus és nem is egyértelmű.
Ugyan is a kutya agyában és érzéki világában teljesen más kép jelenti magát az embert. Egy csecsemőnek alapvetően más szaga van, nem lábon jár, hanem fekszik, nem beszél, hanem érthetetlen hangokat ad. Ami, meg talán a legfontosabb különbség a kutya szempontjából, hogy az „emberszabású“ emberek már egy bizonyos fokon a kutya testbeszédének jeleire reagálnak és ezáltal velük már így egy több – kevesebb sikerrel működő kommunikáció alakult ki. Ezzel szemben egy újszülött pici ember a kutya minden kommunikatív szándékát, minden leadott jelzését közömbösséggel fogadja, nem reagál rá, vagy a kutya értelmezése szerint rosszul reagál azokra.
Szélsőséges esetekben némely, főleg vadászkutya fajták a síró, kezével hadonászó csecsemőt, mint zsákmányt kezelik.
Nem árt valóban körültekintőnek lenni, de a túlzott óvintézkedések tovább bonyolíthatják a dolgot. Az egyik legjobb, a természetből vett követendő példát a falkában élő farkas anyaállat nyújtja. A farkas-mama ugyanis a szülést követendő néhány hétig távol tartja a falka tagjait a kicsinyeitől. A falkatagok ezt feltételek nélkül elfogadják. Majd fokozatosan, ő hívja oda a falkatagokat, hogy megismerkedjenek a kicsikkel és az ő közvetlen, gondos és körültekintő felügyelete mellett kerülhetnek sorra az első kapcsolatfelvétel próbálkozások.
Ez röviden ezt jelenti:
A kutya magától nem közeledhet a kicsihez, csak ha szülők a kutyát odahívják és a kontaktus felvételét megengedik. A gyerek és a kutya kontaktusának idejét és intenzitását mindig és kizárólag ők szabják meg és annak bármely pillanatban történő megszakítását a kutyának ellenállás nélkül el kell fogadnia.
Ezen viselkedési alapszabály betartásával nagyon jó alapok rakhatók le az elkövetkezendő hónapokra.
Ahhoz, hogy az új családi jövevény érkezése és beilleszkedése harmonikusan zajlódjon le, a kutya előkészítése és majd az azt követő, vele való összeszoktatás szükséges. Ezeket az intézkedéseket azonban tanácsos a kutya fajtájára, nemére, korára, személyiségére, a helyi viszonyokra, a tartási körülményekre való tekintettel meghatározni. Ajánlatos a terhesség 6. – 8. hónapja között egy szakember segítségét kérni.
Magam egyetlen aranyszabály betartását szoktam kérni a kisgyermekes kutyatartóktól: 7 éven aluli gyermeket ne hagyjanak felügyelet nélkül együtt a kutyával!
Ez a gyerek és a kutya közös érdeke!
A kutyafajták körül meglehetősen sok tévhit kering, hogy igazából melyik alkalmas arra, hogy kisgyerek mellé kerüljön. Vannak, akik a nagytestűeket kizárják, mert veszélyes lehet a kicsire nézve, de vannak, akik a kisméretű ebeket az agresszivitásuk, kiszámíthatatlanságuk miatt kerülik a kutyaválasztásnál.
Nem vagyok híve annak, hogy a gyerek / kutya kérdést fajtákhoz próbálják kötni. Részben az említett tévhitek miatt, részben, hogy sok fajtánál már rég nem olyan karakterjellemzők vannak, mint amilyen a köztudatban él és legfőképpen pedig azért, mert a biztosítandó tartási körülmények és a kutya karaktere sokkal meghatározóbb, mint a fajta.
Hasonló esetekben én inkább arra próbálom ráirányítani a figyelmet, hogy fajta csoportokban, méretben és a kutya igényeit szem előtt tartva gondolkodjanak a szülők. Sajnos ezen racionális dolgok itt és most, nem sokat érnek, – ennek az óriási populáció az oka, mert ez az utóbbi 1-2 évtizedben olcsó, értéktelen élőlénnyé degradálta ebben az országban a kutyát. Gyakorlatilag olcsóbb és gyorsabb kipróbálni egy-két fajtát, aztán, ha nem vált be, – az okok elemzése nélkül, – tovább adni egy menhelynek, ismerősnek, vagy egyszerűen kidobni, mint sem szakszerű és körültekintő előzetes felmérést, gondolkodást tartani a kérdésről.
Jó esetben egy keverék kutya is ugyan olyan célszerű lehet a gyerekes családban, mint egy díjnyertes szülőktől származó divatfajta képviselője.
Fajnak megfelelő tartási körülmények között tartott, társállatként kezelt, jól nevelt és tanított kutya, – fajtától függetlenül kiegyensúlyozottan élhet gyerekes családban. Előfeltétel, hogy bizonyos szinten a szülők értsenek a kutyaneveléshez is és persze a gyerekneveléshez is. Mert ha ebben a témában kibillen az egyensúly, – bármi is legyen annak az oka, – akkor szoktak problémák adódni.
Szerző: Leitner Olga
Szakértő: Stefan Siman, okleveles állat-terapeuta, kutyatréner, www.4tappancs.hu
