„Mikor vittétek először moziba a gyermeket?” – gépeljük be modern anyukaként a kérdést az internet keresőjébe. A kérdéssel nem is lenne baj, mert előbb-utóbb eljön az első mozi ideje is, épp úgy, mint az első babaszínház, az első strandolás, az első mesefilm a televízióban, vagy az első fagyi. A válaszok viszont számomra megdöbbentőek voltak, hiszen volt, aki már másfél éves csemetéjét is moziba vitte. Csak remélni merem, hogy nem a „Die Hard”-ot nézték meg…
Tehát mikor vigyük moziba a gyerkőcöt? Milyen hatással lesz rá? Mikor érett rá? Nem rontja majd a látását? És a hallását? És mi a helyzet a közkedvelt háromdimenziós mozikkal? Megkérdeztük Dr. Krasznai Judit gyermekpszichiátert, Dr. Garger Piroska gyermekszemész szakorvost, valamint Dr. Szilágyi Katalin fül-orr-gégészt is, hogy mit gondolnak mindezekről.
Nem okoz kancsalságot
– A kisbabának, amikor megszületik, a szeme már alkalmas látásra, de az idegrendszernek kell megérni ahhoz, hogy úgy érzékeljen, mint egy felnőtt. Ez egy hosszú folyamat – kezdte Dr. Garger Piroska. – Az újszülött is lát, az édesanyával szemkontaktust létesít, de mivel nem olyan fejlett még az idegrendszere előfordulhat, hogy a szemmozgásai még nem rendezettek. 3-4 hónapos babának a szem állása már stabilan párhuzamos. 9 hónapos- 1 éves kisbabák már gyakran a bonyolult térérzékelést feltételező teszteket is érdeklődéssel nézik, megfogják a csak 3 dimenziós látással látható figurákat is.
Vagyis a sztereólátás már elég korán kialakul. – Ez a látás legmagasabb szintje – magyarázta Garger doktornő.
A tévhittel ellentétben pedig a mozizás nem okoz a köznyelv által szemtengelyferdülésnek hívott kancsalságot.
Kérdésünkre elmondta azt is, hogy nincsen érdemi különbség a hagyományos mozi és a 3D-s mozi szemre gyakorolt hatása között: akinek jók a látási funkciói, azok élvezhetik mind a kétféle mozit. A kancsalok, vagy tompalátók nem látják, vagy csak részben látják a térbeli megjelenést – mondta.
Televízió, mozi, vagy 3D-s mozi?
Garger doktornőnek az a véleménye, hogy az a gyermek, aki egy két órás mozifilmet érdeklődéssel, odafigyelve, egy helyben ülve végig tud nézni, annak igazából mindegy, hogy hogyan nézi, a szeme szempontjából. Ha nagyon pici gyermeket visznek moziba, akkor nem valószínű, hogy úgy oda tud figyelni, mint egy nagyobb gyermek, ezért nem valószínű, hogy igazán nagy élményt nyújtana neki a film. Felnőtteknél viszont végeztek több felmérést a 3D-s mozi után. Többen panaszkodtak fejfájásra, hányingerre, kettős látásra, de ezek is elmúltak egy órán belül. Nyilván gyermekeknél is előfordulhat ilyesmi – hívta fel a figyelmet Dr. Garger Piroska.
Túl hangos lehet?
– Az erős zaj mindenképpen károsítja a belső fület, legyen az akár mozi, akár valami más, akár gyerekről van szó, akár felnőttről – mondta el Dr. Szilágyi Katalin, fül-orr-gégész. – Van olyan gyermek, akinek érzékenyebb az idegrendszere, így ez vonatkozik a belső fülben a hallósejtekre, illetve az agyi pályákra is. Neki már egy egyszeri erős hanghatás is okozhat problémát, de ez valójában nem korfüggő.
Mikortól ajánlott?
Dr. Krasznai Judit véleménye az, hogy a mozi leghamarabb 4-5 éves korban ajánlott. A kicsi gyereknek ugyanis túl sok az egyszerre és folyamatosan zúduló információ, amikor ők részleteket ragadnak meg inkább, tehát nem tudják még összességében látni, feldolgozni az egészet, ezért ijesztő lehet számukra – magyarázza. Ezen kívül egy másfél-két éves gyereket mindennél jobban saját maga érdekli, tehát a neki szóló szóbeli mese is akkor jó, ha elsősorban – akár áttételesen, akár közvetlenül – a gyerekről, saját magáról szól, és ilyenkor legjobb a saját magunk által kreált „mese”, történet, ami akár szólhat a gyerekünk egy napjáról, vagy egy valóban megtörtént bármilyen egyszerű sztoriról, ami vele történt meg – javasolja a pszichiáter. Arra vonatkozóan, hogy a szülő honnan tudhatja, mikor érett gyermeke a mozizásra, Krasznai doktornő elmondta: nincs erre vonatkozóan pontos határidő. – Talán az lehet jel, ha a gyerek értelmesen, összefüggően el tud mesélni saját maga is egy hallott történetet, mesét, ha emlékszik a részletekre is, ha egy képről saját maga hosszan tud mesélni, de még sokáig – mondhatnám mindig! – előnyben részesíteném az olvasott mesét, később a saját maga által olvasottakat – magyarázta.
Táptalaj lehet a pánikbetegség kialakulásának?
– Mindenképpen túl sok az egyszerre áramló információ, érzékelési, érzelmi, értelmi tekintetben is – folytatja Dr. Krasznai Judit.
Úgy gondolom, a mozitól önmagában nem lesz pánikbeteg valaki, de okozhat félelmeket, szorongásokat, rémálmokat, éjszaki bepisilést, akár átmeneti dadogást is egyes gyerekeknél, és lehet alapja valóban egyéb megterhelő körülményekkel együtt egy későbbi pszichológiai, vagy akár pszichiátriai problémának.
Nagyon sok múlik azon is persze, hogy milyen a gyermek, nagyon kell ismerni a saját gyerekünket, együtt kell vele nézni a filmet, megbeszélni nagyon részletesen utána, hogy mi volt jó benne, mi volt esetleg félelmetes, melyik szereplő tetszett, mit csinált volna ő, vagy mit lehetett volna csinálni az egyik, vagy másik helyében? Melyik helyében szeretett volna lenni, melyik szereplő, tárgy, akció vagy érzelmi megnyilvánulás ragadta meg leginkább? Természetesen egy filmtől nem lesz pánikbeteg a gyerek, de a visszatérően, korát meghaladó, agresszivitással teli és feldolgozatlan élmények súlyosan árthatnak – hívja fel a figyelmet a gyermekpszichiáter.
„Veszélyesebb” lehet a három dimenzió?
– A 3D-s mozi a kicsiknél megint csak a beáramló, feldolgozhatatlan információ tömegét növeli – folytatja Dr. Krasznai. – A kisgyermeknél egyébként is összefolyik még realitás és virtualitás: amennyiben a virtualitást mesterségesen minél közelebb hozzuk a valósághoz, ezzel inkább megzavarjuk a gyerek amúgy is bizonytalan valóságérzékét. A realitás és fantázia elkülönülésének nagyjából iskolás korra kell kialakulnia, és a tapasztalatom az, hogy ez a folyamat a virtuális világ térnyerésének következtében egyre jobban elhúzódik. A gyerekek nagyon hajlamosak amúgy is a virtualitásban élni – számítógépes játékok -, ezért én inkább a valóságos, közös „történeteket” élnék meg velük, mint például a kirándulást, a közös tevékenységet a szülőkkel.
Dr. Krasznai Judit hozzáteszi: Az elmondottak természetesen nem vonatkoznak a bábszínházra, gyerekszínházra, vagy a csecsemőszínházra sem! Természetesen ezek kezdete is gyerek, személyiségfüggő, de ezek valóságos szereplők – a bábszínházban is -, valóságos, bár mesebeli körülmények között. Ezek sokkal inkább feldolgozhatók – megint csak közösen – és sokkal maradandóbb élményt adnak. Ha például egy mese feldolgozásáról van szó – javasolja Krasznai doktornő – , azt a szülő helyében a színház előtt és után is elolvasnám, és megbeszélném a gyermekkel.
Szerző: Leitner Olga
Szakértők: Dr. Garger Piroska, gyermekszemész, Dr. Krasznai Judit, gyermekpszichiáter, Dr. Szilágyi Katalin, fül-orr-gégész
