Szülő – gyermek kapcsolat javítása a Feng Shui segítségével

Szülő gyerek kapcsolat_1kép

Melyik szülő nem gondolta már azt, hogy bármit megadna, csakhogy gyermekével ugyanolyan harmonikus, szeretetteljes kapcsolata legyen, mint azelőtt? Lehet szó dackorszakról, bölcsi, óvoda, vagy iskolakezdésről, a gyermekünket körülvevő ingerek, újdonságok, vagy akár kudarcok sokszor befolyásolhatják negatívan a velük való kapcsolatunkat. Ha már mindent megpróbáltunk, akkor végső elkeseredettségünkben nyugodtan alkalmazhatjuk a Feng Shui tudományát. Korábbi cikkeinkben megtudhattuk, hogy a fogantatást hogyan segítheti elő, illetve azt is, hogy hogyan érdemes berendezni a gyermekszobát. Most a szülő-gyermek kapcsolat javításához ajánlunk jó tippeket. Segítségünkre most is Kukely Katalin, okleveles Feng Shui tanácsadónk van. 

Tovább olvasom…

Megosztom:

Szentesi Éva: Hamvaimból

szentesi_kép1

 

Nem tudom, miért, de vonzanak az ilyen jellegű könyvek. No, nem a rákra gondolok konkrétan, hanem arra, amikor valaki a saját gondolatait veti papírra, a saját életéről, életéből ír és oszt meg olyan dolgokat a nyilvánossággal, amit mások inkább letagadnak, mintsem kiteregetik. De én vagyok olyan perverz, hogy szeretek más életekbe belelátni, részben gondolom azért, hogy visszaigazolást kapjak afelől: Nincs abban semmi kivetnivaló, ha kirakjuk a szennyest. Legyen szó gyerekről, szerelemről, barátságokról… Vagy éppen a rákról.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Anyaaaa! Rosszat álmodtam!

Rossat álmodtam_kép1A mai napig is sok tévhit kering a csecsemők/gyermekek alvásával, pontosabban álmodásával kapcsolatban. Vannak, akik szentül hiszik, hogy pár hetes csemetéjük már álmodik, mert mosolygott szunyókálás közben, ha pedig felsír éjszaka, de fogzás a láthatáron sincs, akkor biztosan rosszat álmodott. Hosszú évtizedek óta kutatják az álmok gyökereit, okait, illetve azt, hogy mikor beszélhetünk igazi álomról a gyermekek esetében. S ha valóban rosszat álmodik gyermekünk, akkor miként kezeljük azt, és hogyan értessük meg vele, hogy az álom az nem a valóság? Aki segít nekünk ebben: Baky Ildikó, gyermekklinikai szakpszichológus.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Szőrös gyerek a családnál, avagy kutyát (is) akarunk, nemcsak gyereket!

Szőrös gyerek_kép1Szinte alig van olyan család, ahol előbb-utóbb ne merülne fel az örökké vitatott „kutyakérdés”. Előfordul, hogy a baba születés előtt már van négylábú tagja is a családnak, de ha nincs, az sem baj, hiszen minden gyermek előrukkol egyszer a „vegyünk egy kiskutyát” című ötlettel. Nehéz és felelősségteljes kérdés ez, hiszen a kutya is része lesz a családnak akár egy évtizedre is, ezért nagyon körültekintően és tudatosan kell készülni nem csak a baba érkezésére, de a kutyuséra is. Kérdéseimre Stefan Siman, okleveles állat-terapeuta, kutyatréner válaszolt.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Labia minora – Összenőtt kisajkak

Összenőtt kisajkak_kép1Fiús anyuka lévén azt gondoltam, hogy a nemi szervek körül csak a kisfiúknak lehet „problémájuk”, a sokat vitatott húzzuk, vagy ne húzzuk téma kapcsán. Viszont a bölcsiben, mikor beszélgettem az egyik anyukával, akkor szóba került, hogy a kislánya valamelyik nap kórházban lesz, mert összenőtt neki a „nunija”. Néztem kikerekedett szemekkel, mert eddig soha nem hallottam erről. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mit vagyok én úgy oda egy kis „fütyi-letapadástól”, mikor ez sokkal komolyabbnak hangzik.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Méhsövény a baba útjában

Méhsövény. Életemben nem hallottam róla, és, ha valaki, vagy valakinek az ismerőse nem érintett benne, akkor nem is igen találkozik ezzel a „betegséggel”. Jó lenne pedig, ha erre is gondolnánk, ha már hónapokat, vagy akár éveket késik a baba.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Férfiak górcső alatt – avagy milyen a jó sperma?

Férfiak górcső alatt_kép1Gyermekvállalás előtt is már az ember lánya minden befolyásoló tényezőre odafigyel: egészséges étrend, stresszmentes környezet, megfelelő vitaminpótlás, testmozgás, életkor és nem utolsó sorban orvosi vizsgálatok. Mikor testben és lélekben is készen állunk a családalapításra, akkor végül is nincs más dolgunk, mint a természetre, vagyis inkább párunkra bízni a várva várt fogantatás pillanatát. De mi a helyzet a férfiak termékenységével, egészségével, esetlegesen a rossz szokásaival, és amiről a legritkábban esik szó: az életkorával? Nekünk, nőknek ketyeg az a bizonyos biológiai óra és felhagyunk korábbi „destruktív” életvitelünkkel a fogantatás és a baba érdekében, de oly kevés szó esik arról, hogy egy leendő apának mi kellene, hogy legyen a kötelessége.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Cumifüggőség? 7 kérdés – 7 válasz

cumifüggőség_kép1Ahány ház, annyi szokás és vélemény „cumiügyben”. Vannak olyan anyukák, akik, mint egy természetes megnyugtató módszerként tekintenek rá, akadnak azonban édesanyák, akik inkább a későbbi rossz berögzülések és leszoktatással járó küzdelmek miatt nem szívesen adnak cumit csemetéjük szájába. Napokig lehetne vitatkozni ezen, hiszen amíg egyes családoknál például nyugtató hatása miatt részét képezi a cumi a gyermek életének, addig máshol pont azt próbálják elérni, hogy cumi segítsége nélkül tanuljon meg a gyermek megnyugodni, illetve elaludni.

Tovább olvasom…

Megosztom:

Arany középutak nem csak a dackorszakban – beszélgetés dr. Vekerdy Tamással

Arany középutak_kép1

Dackorszak: véget nem érő viták sorozata reggeltől estig. Küzdelmes mindennapok jellemzik ezt a korszakot (is), s lássuk be, sokszor magunk sem tudjuk, mit tegyünk, hogyan kezeljük, mit engedjünk, vagy éppen mit tiltsunk meg gyermekünknek, hogy újra helyre álljon a családi béke. Aggódunk, hogy jól neveljük-e csemeténket, nem okozunk-e neki lelki sérülést, ha valamiben rossz döntést hoztunk. A számtalan szakkönyv, fórum és pszichológus-vélemények kicsit még meg is nehezítik az életünket, hiszen végképp tehetetlennek érezzük magunkat akaratos gyermekünkkel szemben. Hol van tehát az arany középút? Mit engedjünk, mit tiltsunk? Hogyan találhatunk újra egymásra gyermekünkkel?

Tovább olvasom…

Megosztom:

Kisbabák kiütései – 2. rész

Kisbabák kiütései_2rész_2képSkarlát

Akut fertőző betegség, melynek kórokozója Streptococcus pyogenes nevű baktérium.

2-10 napos lappangás után láz fejfájás, hányás, hasi panaszok jelentkeznek jellegzetes garat és szájüregi elváltozásokkal.

Tovább olvasom…

Megosztom: