Pár napja dobta csupán piacra az életmódváltásról híres LifeT!LT tulajdonosa, Balogh Tamás a várva várt ruhakollekcióját, amin nem is lenne mit csodálkozni, ha a sportruházat nem kizárólag „vékony” nőkre lenne szabva. És ennyi elég is, hogy a nők és más portálok lázadnak, miért is ne, végre van valami esemény a szürke kis életükben, lehet forrongani és kikérni maguknak végre valamit.
Balogh Tamás nem a buksi-simogató stílusáról híres – hála az égnek, mert ki látott már olyan nőt, aki úgy fogyott le, hogy jól van, drágám, egy csoki nem csoki, ha kívánod, edd meg nyugodtan, nem árt az. De ezt is, mint mindent ebben a semmirekellő kis világunkban, ki kell forgatni, ráugrani, mint egy felbőszült anyatigris, aki „bántani” meri a szegény, elhízott nőket. Bántani. Mert nem hajlandó XXL-es méretet gyártatni, hanem elvárja, hogy fogyjon le, ha fel akarja venni ezeket az amúgy tök jó ruhadarabokat.
Miért is kell ezen kiakadni?
Egy dagadt nőn kábé semmi nem áll jól, nemhogy egy normál, vagy éppen szűkebb fazonú sportruha. Mondom ezt úgy, hogy pontosan tudom, terhesen hogyan néztem ki, majd utána és még azután is, mert egyszerűbb volt csokit, chipset zabálva tévét nézni, mint edzeni járni. Ehhez társul persze az otthoni sopánkodás, a ’nem jön rám egy darab ruha sem’ című tragikomikum – hiszen ki más tehetne arról, hogy elhíztam, ha nem én – és a kiborulás és a megcsalt a férjem, meg az a hülye ribanc, miért néz ki ilyen jól – amit persze nem mondunk senkinek, csak magunkban szidjuk, mint a bokrot. Ha valaki jól érzi magát túlsúlyosan, áldásom rá, de ha valaki szeretne változtatni, akkor kizártnak tartom, hogy léleksimogató hozzáállással bármilyen eredményt is elérne.
A LifeT!LT-es lányok eredményei túl jók ahhoz, hogy bárki pálcát törjön Balogh Tamás döntése felett, az idő és a stílus mind őt igazolják, s azt, hogy amit csinál, azt igenis kurva jól csinálja. Az irigység persze itt is kiütközik, bizony, tud az fájni, hogy ő már elért valamit, mások meg nem.
S még mielőtt bárki azzal jönne, hogy betegségek, meg hormonproblémák és társai, azoknak jelzem, hogy nem egy betegség általi elhízásról beszélünk, hanem azokról a nőkről, akik lusták megemelni a feneküket és minden áldott este a hűtőben kötnek ki boldogságukat keresve. Tudom, milyen érzés kibuggyanó hájjal leülni egy magamra szuszakolt gatyában, tudom, milyen magamba tömni a gyerek maradékát és azt is, hogy milyen érzés inkább mégsem az edzőterem felé kanyarodni, mert most niiiiincs kedveeeeeeem. De én már változtattam, és ezt csakis a LifeT!LT-nek köszönhetem, mint ahogyan az a több tízezer lány is rajtam kívül.
Nem háborgok, mert a 40-es lábamra nem kapok női edzőcipőt, sem tűsarkút. Azon sem, hogy egyes női kollekciókat értékesítő gyártóknál az L-es méret félig sem jön fel rám.
Unatkoznak a nők, az biztos és továbbra is lusták. Mert nem ezen kellene háborogni, mint a tenger, ha már annyira, de annyira a nők jogait védik, hanem például azon, hogy hány nő küzd a családon belüli erőszak ellen úgy, hogy semmilyen segítséget nem kapnak, mert az már ugye keményebb dió. Kiállni egy ügy mellé, segíteni, toborozni, összefogni, – ez már nem megy, csak az otthoni fotel forradalom, Balogh Tamást elátkozó mágiák duruzsolása a fülekbe, mert szutykolni jó érzés, főleg akkor, ha valakit annyira nem ismerünk, mint Venezuelában a sarki fűszerest. Ezt bizony könnyebb megírni, mert nem sok agy kell egy felháborodó cikkecskéhez, ellenben, ha valakitől épp a gyerekeit akarják elvenni, azt már nem írják meg, mert jujuj, mit szól hozzá a főszerkesztőm.
Erről ennyit. Ennyit a nagy, magyar médiáról és az újságírókról. Gratulálok. Várom, hogy a feminista mozgalmak mikor jelentkeznek, és mikor szerveznek ducifelvonulást, mellükre kiírt „Dögölj meg Balogh Tamás” felirattal.
Leitner Olga
Fotó: lifetilt.hu
