Vissza a halálbüntetést!

kislány2

Megölte, megerőszakolta, kínozta, éhen halt, megfojtotta, késsel agyonszurkálta. Szinte már nem telik el olyan nap, hogy ne olvasnánk ilyen híreket kicsiny országunkban, hogy gyermek sérelmére efféle bűnöket követnek el. A szívem szorul össze, dühös leszek és ordítani tudnék. Általában az anya, az apa, vagy valamilyen családtag, esetleg közeli ismerős a tettes ilyenkor.

Most olvastam, hogy a brutálisan megerőszakolt, 2 éves kislánynak a méhét eltávolították. A tettes még nincs meg, de ha meg is lesz, véleményem szerint nem azt kapja, amit megérdemelne. Az ilyen tettek után kérdés nélkül halálbüntetésre ítélném, jogállam és demokrácia ide, vagy oda. Abban a pillanatban, hogy bebizonyosodik bűnössége. Nincs kegyelem.

Nem, nem és nem!

kill

 

Nem megbocsájtható ez semmilyen körülmények között, és aki ilyet tesz, az nem ember, az anyja pedig nem anya. Aki ezt teszi, az 10, de még 20 év múlva se sétáljon az utcán közöttünk, nem érdemel meg egyetlen esélyt sem, sem az élettől, sem a társadalomtól. Semmit nem ér, ha a tettes megbánja bűnét, azt sem érdemli meg, hogy agyonverjék majd odabent a börtönben– amihez ugye senkinek nincs joga, de az elítéltnek vannak jogai. Mint ahogyan ebben a liberális társadalomban mindenkinek, mindenhez joga van, csak annak nem, akit bántottak, megerőszakoltak, zaklattak, molesztáltak, stb. ( Például Anders Breivik barátunk is pert nyert a Norvég állammal szemben, ugye mindenki emlékszik, amikor 2011-ben 77 ember életét oltotta ki? Neki is jogai vannak, ahelyett, hogy villamosszékbe ültették volna, mert ott a helye, ne szépítsünk már. )

Elköttetni az anyákat!

Nemrég történt a gyöngyösi eset is – a velem szemközti házban, belegondolni is borzalmas-, amikor is médea asszonyság ( a vezetéknevét persze nem írhatom le, mert neki is jogai vannak, a kisbetű szándékos ) halálra éheztette a kislányát. Kérdem én: Ha valakiről bebizonyosodott, hogy korábban is már veszélyeztette a gyereke(i) életét, akkor miért nem lehet törvénybe iktatni, hogy nem vállalhat több gyereket és elköttetni az ilyen véglényt a francba? Újabb esélyt adunk neki, hogy a többi gyerekét is megölje? Ha ő tudatosan megölte – persze, hogy tudatos, hagyjuk a süket dumákat – azt a szerencsétlen kislányt, akkor tudatosan őt is halálra lehetne ítélni. Érdemel mást az ilyen? Mindenki gondolkodjon el: Megérdemli azt, hogy éljen? Nem!

kislány

Beteg világ beteg embereket szül

Ha valaki beteg – márpedig ezek az emberek súlyosan azok-, akkor nem biztos, hogy visszatartó erő lenne a halálbüntetés visszahozása, viszont legalább annyival kevesebb aberrált elme rohangálna közöttünk. Engem megnyugtatna valamelyest. Mert előbb-utóbb szabadulnak az ilyen férgek és kétlem, hogy x év után normálisak lennének, éppen ezért gondolom, hogy ne éljenek. Villamosszék, lámpavas, sortűz, mindegy, csak végezzék ki. Nincs még egy esély, nincs megbánás, nincs jó magaviselet, nincs kegyelem! De azért előtte szenvedjen egy kicsit. Hátha átéli annak legalább töredékét, amit az áldozatuk érzett életük, vagy szenvedésük utolsó perceiben.

Leitner Olga

 

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás