Zakynthos – a megunhatatlan – 1. rész

navaj

Nyaralni mindig jó. Az ember úgy várja már, mint a messiást. Kilépni végre egy hétre – még jobb esetben kettőre – a taposómalomból, hagyni a melót a francba, telefon kikapcs és élvezni, töltődni, élni végre egy kicsit úgy, ahogyan mi szeretnénk. Én ezt idén is Zakynthoson tettem, immáron a 4. alkalommal. És még lesz több is, az tuti.

Nem titok, hogy közel 10 évig dolgoztam az IBUSZ – nál és az ott töltött évekre nagyon boldogan emlékszem vissza, ezért evidens volt, hogy velük utazom, ha tehetem. Tudom, sokan az egyénileg szervezett utazást választják, de így sok esetben mégis jobban jön ki az ember, akár pénzben mérem, akár nem. Hiába makogok angolul, németül, nekem megnyugtató, hogy tapasztalt idegenvezetők segítenének, ha baj van – gyerekkel az ember már óvatosabb duhaj. Aztán az sem mindegy, hogy egyedül kell taxit fognom, transzfert szerveznem, vagy ott vár a busz a reptéren és letesz szépen az apartman előtt. Vénasszony létemre pedig nekem már fontos, hogy az utazással kapcsolatos papírokat megkapjam egyben és ne nekem kelljen még azzal is foglalkoznom, miket kell kinyomtatnom, vagy megjött-e a visszaigazolás. Szóval IBUSZ. Megbízható, korrekt, a maga 114 évével.

Pontosan 10 évvel ezelőtt voltam először Zakynthoson egy céges úton. Akkor is és idén is a születésnapomat ünnepeltem odakint. Miután a (ex)munkám mellett a hobbim is az utazás, elég sok helyen jártam már, Európában és azon kívül is, de ez a sziget, ahova bármikor visszamennék. Kicsi, kedves és gyönyörű. 20×40 km mindössze, tehát pont alkalmas arra, hogy az ember robogót, vagy quadot béreljen és bejárja a kb. 40ezer lakosú szigetet. Mi az utóbbit választottuk, méghozzá 170 köbcentiset, brümm, brümmmm, hogy a meredek lejtőkön is fel tudjunk jönni. Az érzés, amikor az iszonyatos nagy szerpentinek mentén alattad a hatalmas mélység és a tenger – leírhatatlan. Amikor már érzed, hogy a sós tenger illata egyre közelebb jön feléd és érzed a tipikus, görög fenyők illatát.

étterem

Aztán a nagy semmiből egyszer csak előtűnik egy kicsi, családi étterem. Tipikus, kék-fehér kockás terítővel az asztalokon. Megálltok, és abban a pillanatban találkozik az ember a hamisítatlan, görög vendégszeretettel.

Egyszer olvastam egy olyan kommentet valahol, hogy valaki azt sérelmezte, hogy a szigeten érezhető a lakosokon, hogy a turizmusból élnek, mert szerinte ez nem vezet jóra. Szerintem viszont nagyon is jó érzés, hogy nem holmi betolakodónak néznek minket, hanem olyan mérhetetlen kedvességgel fordulnak az ember felé, hogy azt itthon tanítani kellene. Ouzóval üdvözlik az embert – quaddal vagyunk, nem kérünk, ó, mit számít az ugyebár-, hoznak fokhagymás kenyeret, gyümölcsöt és csevegnek. Meg kell zabálni őket. A sziget apró, de annál értékesebb látnivalókat rejt, amiket érdemes megnézni, de számomra a legcsodálatosabbak az öblök. Kis utak vezetnek le, ahol kristálytiszta a víz, hatalmas, fehér sziklák veszik körbe, bár ezen öblöket a szárazföldről csak a sziget észak, észak-keleti részéről lehet megközelíteni.

út

Eldugott öblök, majd kietlen, kiszáradt útszakaszok, ahol sikló nyargal át előttünk az úton, majd pirinyó görög falucska, ahol egy kakas szalad ki az útra, kukorékolva, délután 3-kor.

Kanyargós utak, félig kidőlt táblák, öreg bácsik egy omlott ház oldalánál az olajfa alatt kártyáznak. A poros út mentén árulnak házi készítésű szőnyeget, mézet, bort és természetesen olívaolajat minden mennyiségben. Helyi, idős nénik integetnek minden ház verandájáról, a boltosok meg rohannak ki eléd, ha látják, hogy nyakig vagy elmerülve a térképben egy kereszteződésnél, mert esetleg eltévedtél. Imádom ezt a helyet.
A következő részekben írok a híres öblökről, a városokról, üdülőfalvakról, a görög estről és Laganas híres éjszakai életéről is.
Leitner Olga

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás