“Apukák”! Ti mégis mi a francot képzeltek magatokról?!

Ti mégis_kép2

Kívülről minta család egy kisgyerekkel, ismét áldott állapotban lévő anyukával, gondoskodó férjjel, örömteli várakozással, boldogsággal, tervekkel, mire apuka beközli egy szép napon, hogy neki ez bizony mégsem jó és lelép…

Hát gratulálok, ’APUKA’! És az összes többi pajtidnak is, akik a felelősség és család oltárára tesztek jó magasról. Mondjam most azt, hogy a mai világban nem csodálkozom ezen?! Sajnos már nem. Mert egy kezemen sem tudom megszámolni, hányadik pondró ez a környezetemben, aki ezt teszi. Az egyik terhesség alatt hagyta ott a kismamát. A másik szülés után közvetlenül. Majd visszatáncolt. Aztán persze rájött, hogy a tűsarokban vonaglást felváltotta a kakis pelenka – ez hát azért mégsem ugyanaz ugyebár -, és megint lelépett. Meg ott vannak az „én még élni akarok” kategória győztesei. Nem is tudom, melyik a szánalmasabb: hogy ő még bulikázni akar, vagy az, hogy nem tud este tévét bámulni, mert teendői/kötelességei vannak/lennének.

Szóval újra felteszem a kérdést, hogy Ti, akik magatokat férfinak, apának neveztétek magatokat egykoron – az a baj, hogy még most is -, mégis mi a jó büdös francot képzeltek magatokról? Hát kiknek az életével, a jövőjével szórakoztok, ezt képesek vagytok felfogni?! Vagy a farkatok teljesen átvette az irányítást az agyatok felett?

Van-e fogalmatok arról, hogy mit él át az a nő, az az anya, aki szívét-lelkét feladva, túllépve saját fizikai határait egyszer csak ottmarad egy kisbabával? Vagy kettővel, vagy többel. Mert éppen apucinak ez a játék már ’nem gyere be’.

Nyalogassátok csak a nem létező sebeiteket és mélységesen szégyelljétek magatokat. De nagyon. Hogy annyi vér nincs a pucátokban, hogy legalább tisztességesen, őszintén odaálljatok, hogy valamit találjatok ki közösen, együtt, mert valami hiányzik, valami nincs rendben. De neeeeeem, ehelyett jönnek a kifogások, a kákán is csomó keresése, az üres a hűtő, a nem tudom kialudni magam, a hiányzik az életem című tragikomédiák, mikor pontosan tudja mindenki, hogy ilyenkor bizony már más nőben tartjátok a fark.., bocsánat, az eszetek. Gusztustalan kis férgek vagytok. Röviden, ennyi.

Ti mégis_kép1

És itt jegyezném meg, hogy nem arról van szó, amikor a nők abban a tipikus lelki terrorban tartják a párjukat, amiből tényleg minden normális ember menekülne és nem is arról, amikor a jófej nőből egy igazi házisárkány lesz, aki észre sem veszi már, hogy amúgy párkapcsolatban él. Nem, nem az ilyen helyzetekről, nem az ilyen családokról beszélek. És nem is azokról az apákról, akik kimozdulnak a gyerek mellől néhanapján, mert ez jár. Mindenkinek. Apának, anyának egyaránt, mert egy gyerek leszív, meggyötör, kikészít és olyan mértékű változáson megy keresztül mindenki, amit álmában sem gondolt volna.

A gyereknevelés csapatjáték!

De az már nem játék, ha apuci sürgős üzleti megbeszélésekre hivatkozva lelép hétvégékre, vagy a baráti meccsnézések után kissé bódultan ér haza, női parfümillattal a ruháján – mert ezt csak a hülye nem veszi észre.

De az anya tűr egy ideig, vár és remél. Időt ad, teret ad, hogy felnőjön a közel 40 éves „kisfiú” a feladathoz, még tán segít is neki kibontakoztatni apai szárnyait, tudja, hogy mi van a háttérben, de nem szól, mert az csak olaj a tűzre…és mindenki csodálkozik, hogy a nők miért olyan erősek?! Hát ezért.

Mert ezek a semmirekellő, hazug, aljas csúszómászók megtanítják az anyákat arra, hogy nincs idő sírni, keseregni, hanem el kell engedni, tovább kell menni, mert megtanulták mi az, hogy felelősség. És, ami a leggusztustalanabb az az, hogy eltelik majd 1-2 év és ezek a hernyók vissza akarnak majd kapaszkodni a család fájára, ahol újabb és újabb károkat okoznak. Jön majd a megbántam, megijedtem – bizony, bizony, nagyon ijesztő a saját véred, gyereked -, és a megváltoztam című pszicho dráma. Ezek nem változnak. Ezek, igen. Mert azt sem érdemlik meg, hogy férfinak, vagy apának nevezzem őket.

Nyitott kérdésnek hagyom meg csupán, csak úgy mellékesen megjegyezve, hogy azok a nők, akik ilyenkor még talán biztatják is ezeket, hogy hagyd csak ott őket, majd kap húszezer forintot gyerektartásnak, azok tényleg azt hiszik, hogy velük nem ugyanez fog történni? Komolyan elhiszik, hogy álmaik férfiját találták meg? A mintaapát? A családfőt? Hm… De édik..

Leitner Olga

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás