Szülő – gyermek kapcsolat javítása a Feng Shui segítségével

Szülő gyerek kapcsolat_1kép

Melyik szülő nem gondolta már azt, hogy bármit megadna, csakhogy gyermekével ugyanolyan harmonikus, szeretetteljes kapcsolata legyen, mint azelőtt? Lehet szó dackorszakról, bölcsi, óvoda, vagy iskolakezdésről, a gyermekünket körülvevő ingerek, újdonságok, vagy akár kudarcok sokszor befolyásolhatják negatívan a velük való kapcsolatunkat. Ha már mindent megpróbáltunk, akkor végső elkeseredettségünkben nyugodtan alkalmazhatjuk a Feng Shui tudományát. Korábbi cikkeinkben megtudhattuk, hogy a fogantatást hogyan segítheti elő, illetve azt is, hogy hogyan érdemes berendezni a gyermekszobát. Most a szülő-gyermek kapcsolat javításához ajánlunk jó tippeket. Segítségünkre most is Kukely Katalin, okleveles Feng Shui tanácsadónk van. 

A Feng Shui szerint a lakásunk/házunk/kertünk nyugati része felelős a kreativitás/gyermek életterületünkért. De mit is jelent ez? Hát tömören talán annyit, hogy ez a terület „gondoskodik” a gyermekeinkkel való kapcsolatunkért és a felnőttként bennünk lakozó gyermekért is. Azonban most a szülő-gyermek kapcsolatára térnék ki igazán. Bár ez a terület a felelős a gyermek fogantatásáért is, de ezt már egy megelőző cikkben megfogalmaztam, így inkább ezt a témát most hanyagolnám.

Akinek problémás a kapcsolata a gyerekeivel, az alaposan nézzen körül a lakás ezen területén, mert lesz mit tennie. Nézzen körül lakásának, munkahelyének Nyugati területén, és ha gondot talál, akkor javíthat az alábbi felsoroltak segítségével.

Számos olyan megrendelővel volt már dolgom, aki családos, kis vagy épp már kamasz gyermekkel élt egy fedél alatt. Szinte nincs is olyan család, ahol nincsenek problémák. Adódik ez a generációs problémákból, a személyiségekből és hát azok a bizonyos hormonok is megteszik a hatásukat. A szülők meg néha csak szétteszik a kezüket, mert sem a fegyelmezés, sem a szép szó, sem a büntetés nem vezet semmire.

Tudom, hogy végső elkeseredettségben a szülő már bármit megtenne, hogy a problémát – akárcsak minimálisan is, de – csökkentse. Bár számos sztorit tudnék mesélni ezzel a témával kapcsolatban, mégis csak egyet, egy igazán kirívót említenék meg.

Egy hölgy a férjétől Feng Shui lakberendezési tanácsadást kapott ajándékba, amit személyes odalátogatásommal valósítottunk meg. A hölgy nagy Feng Shui rajongó volt, ez a lakás kialakításán és a könyvgyűjteményén is látszódott. Ahogy beléptem, máris éreztem a hatalmas, túláradó energiát, ami körülvett. Már-már nyomasztó volt. Mindenhol energiagyűjtő spirálok, hegyikristályok és kínai pénzérmék lógtak, szinte minden sarokból egy Buddha nézett vissza rám, és még sorolhatnám. A hölgy izgatott várakozó tekintettel nézett rám, és elismerést várva kérdezte: „Na? Ugye jól csináltam?” Nehéz volt megszólalnom, mert a buzgóságot és a hitet nem szabad lelohasztani, inkább terelgetni. Ezért azt válaszoltam: „Jó az irány, de azért egy kis iránymutatás elkélne!” A válasz talált! A hölgy azonnal körbevezetett a lakásban és lelkesen mesélte, hogy mit miért tett. Időközben kiderült, hogy 2 virgonc és eleven tizenéves gyermek is tagja a háztartásnak, akik akkor egy sporttáborban voltak, hogy levezessék a fölös energiát.

A megrendelő felesége elmondta, hogy hiperaktivitást diagnosztizáltak a két gyermeknél úgy kb. 5 éve. Megkérdeztem, hogy mikor költöztek a lakásba? A válasz, hogy kb. 6 éve.

Kiderült, hogy előtte egy családi házban éltek a szülőkkel, de munka miatt költöztek ide. Azelőtt semmi gond nem volt a gyerekekkel. Arra gyanakodtak, hogy a kisebb lakásba való költözés és a kert hiánya miatt alakulhatott ki. Ezen felül a gyermekek otthon sem voltak kifáradva/megnyugodva, pedig szinte minden létező sport és kreatív különórán részt vettek, ami csak fellelhető a környéken. Otthon egyfolytában verekedtek, a szülőket bosszantották minden eszközzel és módon (eldugták az autó kulcsait, direkt később jöttek haza a megengedett helyett és még sorolhatnám). Szóval nem volt egy egyszerű eset.

„Én azért megnézném a lakás nyugati részét!” – gondoltam magamban. Amikor a kreativitás/gyermek területére értük, azonnal láttam a hibát! Egy több éves, kibelezett számítógép ácsorgott a sarokban, egy dobozban.

„Ez működik?” – kérdeztem.

„Nem, már évek óta nem” – jött a válasz

„Akkor miért tárolják?”

„Hát, alkatrésznek………., úgy gondolom….” válaszolta a hölgy, most már bizonytalanabbul.

Kukelykati

Nos, egy évek óta nem működő, vagy törött rossz műszaki berendezés tárolása igen veszélyes bármelyik területen. Ha évek óta tárolják, az még rosszabb! Alkatrésznek? A mai rohamos tempóban fejlődő technikai világban? Amit megveszek számítógépet, arra legalább 1 év garancia van, de közben már fél év múlva már-már elavult a szerkentyűm. Persze azonnal jelezte a hölgy, hogy itt is vonnak ám területi megerősítő elemek. Pl.: fehér gyertya. Gyertya! Tűz elem egy fém elemű területen. A tűz megolvasztja a fémet. Vagyis gyengítő hatása van. Igaz, hogy a fehér szín a terület színe, de maga a tárgy nem volt megfelelő.

Gyorsan nekiálltunk átvariálni a területet: kiselejteztük a rossz számítógépet, eltűntettük a gyengítő hatású dísztárgyakat, helyette pedig a gyermekek rajzait (keretbe) a falra raktuk. Kiderült, hogy az egyik fiúgyermek nagyon jól rajzol, így egy montázst készített a hölgy parafatáblára a kisebb skiccekből. Nagyon jól mutatott!

Ezen felül a gyerekekről 1-1 képet választottunk ki, amikor még teljesen egészségesek voltak.

Még két hónap sem telt el, a hölgy egy e-mailt írt, hogy a gyerekek fantasztikus változáson mentek keresztül. Már nem járnak annyi különórára, ahol a fölös energiákat kell lekötni, hanem inkább együtt túráznak, fociznak, tollasoznak a közeli parkban. A gyógyszerek mennyiségét is csökkenteni lehetett (persze szigorú orvosi felügyelet alatt).

Ebből is látszik, hogy nem biztos, hogy a túlzott megerősítés a legjobb megoldás, csupán a helyes szemlélet, illetve az odafigyelés 1-1 terület kialakításában.

 

Szakértő: Kukely Katalin, okleveles Feng Shui tanácsadó

Elérhetősége:

kukely.katalin@gmail.com

https://www.facebook.com/kerttervezes.fengshui

Megosztom:

Hozzászólások

hozzászólás